Egyéb cikkek
Az UltimateBet csalási botránya továbbra is megoldatlan marad, körülbelül kilenc hónappal azután, hogy a cég tulajdonosa a Tokwiro Enterprises észrevette, hogy valami probléma van. Két folyamatban lévő nyomozás közben, az egyik az UltimateBet és a harmadik felet képviselő Gaming Associates, míg a másik a Tokwiro ügyében zajlik, a botrányt a hazai sajtó is felkarolta.
Szep 24, 2008
Dennis Phillips, aki 2008-as World Series of Poker novemberben megrendezésre kerülő döntő asztalára a legtöbb zsetonnal érkezik majd, azt már biztosan tudja, hogy a még bizonytalan nyereményösszegének egy részét valami hasznos dologra fogja fordítani.
Szep 3, 2008
Azok akik nézték a 2008-as Pekingi Olimpiai Játékokat – sőt még azok is, akik megpróbálták ezt elkerülni – felfigyeltek arra a fiatalemberre, aki egy hosszú - hosszú ideje fennálló csúcsot döntött meg. Michael Phelps nyolc aranyérmet nyert úszásban, amivel a figyelem központjába került , így mindenki tudni akarta, hogy hogyan csinálta, és mihez fog ezután kezdeni.
Szep 1, 2008
Pár héten belül, a European Poker Tour (EPT) 5. szezonja elindul versenyek sorával, amely összeköti majd a földrészeket, és esélyt kínál a világ minden pontjáról érkező póker játékosoknak, hogy megküzdjenek a póker Eurók millióiért.
Aug 27, 2008
Ha Dennis Phillips-nek sikerül kihasználnia a vezető pozícióját a World Series of Poker főversenyén, nem csak ő fog jól járni.Phillips felajánlotta versenyen szerzett nyereményeinek 1 százalékát a Rák Megelőzési Alapítvány „Bed Beat a Rákellen” pénzgyűjtő akciójának, miután vége lesz novemberben a döntőnek.A PokerStarts is csatlakozik a csatához.
Aug 22, 2008
A póker játékosok, akik a most játszanak European Poker Tour-on , nem csak pénz kötegeket és egy trófeát nyerhetnek.A PokerStars díjait is megkaphatják. És te is segíthetsz dönteni ebben!A PokerStars most indítja el az első European Poker Tour díjat, amire az EPT barcelonai megnyitó ünnepségén kerül sor.
Aug 21, 2008
Az interjú a Tokwiro Enterprises üzemeltetési igazgatójával folytatódik, mivel Mr. Leggett foglalkozik a kérdésekkel, amiket a nyomozással kapcsolatban teszek fel illetve azokkal a nevekkel kapcsolatban, mint Russ Hamilton, Annie Duke, és Phil Hellmuth. Olvasd el az első részt , a háttér információkért az Absolute Poker és UltimateBet anyacégéről.
Aug 19, 2008
Egy hosszú és bonyolult nyomozás után áll az UltimateBet a csalás során keletkezett botrány miatt, amit egy szuperfelhasználó botrány és egy nyomozás előzött meg az Absolute Poker-nél . Mind két céget a Tokwiro Enterprises ENRG birtokolja, ami roppantul fényes reflektorfénybe helyezte az anyavállalatot.
Aug 18, 2008
Ahogy megérkezett a World Poker Tour stábja és a közönségkapcsolati alkalmazottjai a Las Vegas-i Bellagio-ba, a Bellagio Cup nyitására, egyértelmű volt, hogy miért ült ki a rémület pár arcra a kaszinóban.
Júl 28, 2008
Közel sem zárult még le.A vád, hogy az UltimateBet-nél belső csalás van, 2008 januárjában látott napvilágot, és a cég kihasználta az idejét, hogy beismerje a problémát, márciusig várt, hogy reagáljon egy közleményben ezekre a vádakra.
Júl 24, 2008