Történelmi befejezés az FTOPS VIII-on
Vasárnap befejeződött a valaha volt legeseménydúsabb Full Tilt Online Poker Series. Az egész egy olyan dologgal kezdődött, amit a Full Tilt a sorozat 8 éves történelme alatt nem látott. Érdekes módon, a történelmi esemény nem a főverseny alatt történt, hanem a kétnapos No-limit Hold’em, azaz a 21-es verseny alatt. Szombaton kezdődött, a házigazda pedig Phil Ivey volt. A nevezéshez az igen drága, $2,500 + $120-os összeget kellett kifizetni. 899 ember nyúlt ilyen mélyen a zsebébe, így a nyereményalap jóval meghaladta a garantált másfél millió dollárt. A végső összeg $2,247,500 volt.
Most viszont írjunk a történelmi eseményről! Úgy tűnik, “Halfrek” számára nem volt elég a 11-es versenyen aratott győzelem, még többet akart. Sikerült is neki, megnyerte a 21-es versenyt is - és az ezzel járó $516,925-t. Ezzel összesen $859,420-t nyert! Ami még ennél is fontosabb, hogy Halfrek lett az első olyan játékos, aki egy FTOPS-en belül két versenyt is tudott nyerni, és csak a negyedik olyan játékos, aki több versenyt is nyert a sorozat történelmében.
A két online csillag, Erich Kollmann és Jon “PearlJammed” Turner is jól teljesített a döntőben: az előbbi 12., az utóbbi pedig 22. lett. A híres boksz bemondó, Bruce Buffer sem maradt le nagyon tőlük, ő a 30. helyen végzett.
Amint a 21-es verseny befejeződött, már kezdődött is a következő, a 23-as verseny. Hatos asztaloknál, kiejtéses No-limit Hold’em-et játszottak, és ezt a versenyt egyfajta bemelegítésnek is vehettük a főversenyre. Ennek ellenére elég sokan, 3,149-en fizették ki a $240 + $16-os nevezési díjat.
A verseny fő eseménye a heads-up volt “elheroe” és “Panamatony” között. A végén “elheroe” lett az igazi hős, és az bajnoki cím mellett $124,020-t is nyert. Panamatony $78,221-t vitt haza a második helyért cserébe. David Pham, a harmadik verseny házigazdája volt az egyetlen Full Tilt profi, aki pénznyereménnyel távozott, ő 235. lett.
23 verseny után végre itt volt az ideje a főversenynek, vagyis a 24-es versenynek, aminek a házigazdája Jennifer Harman volt. Az FTOPS során a második legnagyobb mezőny gyűlt össze, 4,750-en fizették ki a $500 + $35-os nevezési díjat, így a nyereményalap $2,375,000-ig emelkedett.
A főverseny két döntőse “Marmoss” és “cheesemonster” volt. A verseny végén cheesemonster örülhetett, mivel ő lett a bajnok, $410,780-os nyereménnyel, Marmoss pedig $249,375-ral lett gazdagabb. Meglepetésre, Huck Seed volt az egyetlen Full Tilt profi, aki a legjobb 300 között, a 282. helyen végzett.
A főverseny végével befejeződött a Full Tilt Onlie Poker Series nyolcadik sorozata. Érdekes lesz majd látni, hogy a 2009-es versenyen az idei nyertesek közül tud-e valaki duplázni. A válasszal viszont csak a FTOPS VIIII végén tudunk szolgálni.











Pokerworks.com
Deutsches Poker
Poker Français
Póquer en español
Poker in Italiano
Magyar Póker
Hrvatski Poker
Dutch Poker
Brasileiro Poker