A két, - leginkább online - profi a PokerStars Caribbean Adventure egyik mellékversenyén csapott össze. Ebben az esetben nem a póker volt az összecsapás alapja, hanem az öklök és a nyál, mert Jeff Garza azzal indított, hogy leköpte a másik asztalnál ülő Kenney-t.Ennek azonban komoly tanúja nem volt, pedig jó páran ott voltak a közelben, de mégsem igazolták, hogy az incidens megtörtént. Egészen addig, míg egyszer csak Garza megtörte a csendet, és tisztázta a történteket. Az "ActionJeff" néven játszó online profi a pocketfives.com és a twoplustwo fórumaiban beszélt az esetről. "Brynnak és nekem vannak személyes problémáink, függetlenül a "csalásos" ügyeitől. Nem akartam elkövetni azt a hibát, hogy foglalkozom egy szemétládával. A gyűlöletem azonban újra fellángolt, amikor folyton azt hallottam, hogy a hátam mögött kibeszél engem." - írta Garza.
"Miután kiestem a versenyről, elsétáltam és Bryn utánam jött. A szemembe nézett, amire én beintettem neki. Erre ő rám vigyorgott. Odamentem hozzá és valami olyasmit mondtam neki, hogy „ne nézz rám, te tolvaj köcsög (vagy valami hasonló)” és meglöktem a vállammal. Ekkor hívták a biztonságiakat. Valami olyasmit mondott, hogy „ha nem játszana, akkor mondjak egy jó okot, hogy…”. Ekkor félbeszakítottam, és adtam neki egy jó okot és leköptem." - folytatta.

Jeff Garza
Bryn Kenney korábban multi-account használattal vádolták meg, miután - a gyanú szerint - testvére nevén játszva lett második a WCOOP egyik versenyén. Ezt nem sikerült bizonyítani, de a gyanú megmaradt, mert Kenney testvére nem ért el ilyen sikereket addig soha és furcsa volt, a hirtelen jött győzelem.
Bryn Kenney azóta sem reagálta le a provokátor hozzászólását, de lehet, hogy jobban is teszi, mert ez már csak rosszabb lehet.
PokerWorker: Tóth Richárd az első magyar Team PokerStars Pro.
MORiARTY: A PokerWorks bemutatja legújabb $10.000 versenysorozatát a Poker770 pókertermében. Bővebb információkért látogass el ide.

Hungarian

A póker egy játék
Egy játék szabályokkal, egy játék jutalmakkal, annak aki jól játszik, egy játék bónuszokkal az eltöltött időért, egy játék lehetőségekkel az utazásra, egy játék új barátokkal...ér régiekkel, egy kártyajáték, ami soha nem ér véget. Társaságban, versengve kell játszani, és a póker többet kínál, mint egy halom zsetont.

International
German
French
Spanish
Italian
Croatian
Dutch
Brazilian
Romanian