Hungarian Hungarian
Regisztráció Bejelentkezés |  Nyelv

Michael Phelps úszik az árral

January 30, 2010
Írta: MORiARTY
Michael Phelps úszik az árralA Póker mindenkit "megfertőz", magával ragad és mivel népszerű játék, ezért a hírességek közül is egyre többen ülnek le a zöld posztó mellé, legtöbbször csak kedvtelésből. Vannak sportolók azonban, akik a kiöregedéstől - jogosan - félve váltanak a pókerre, mint például Boris Becker, aki profi teniszezőként szerzett hírnevet magának, de a sportból kiöregedve is kellett valami, amivel felpörgetheti magát és így ő is pókerezni kezdett. Később Beckert a PokerStars le is szerződtette, így ő most a PokerStars SportStars csapatának tagja.

Rajta kívül azonban több másik sportoló is úgy döntött, hogy amikor épp nincs edzés, vagy felkészülési időszak, akkor a pókerrel tölti szabadidejét, kisebb nagyobb sikerekkel. Persze ők legnagyobb részt élő versenyeken tűnnek fel, mint például Michael Phelps (képünkön) tizennégyszeres olimpiai bajnok úszó is, aki a Pekingi Olimpia legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy beállította, majd meg is döntötte Mark Spitz 1972-es Müncheni olimpián elért rekordját, ahol ő hét aranyérmet hozott el.

Az olimpia után nem sokkal, feltűnt a sajtóban egy kép, amelyen Phelps vízipipát szív, amelyről arra következtetett mindenki, hogy az amúgy milliók bálványaként ismert sportoló is kábítószerezik, ami a fiatalokat rossz útra viheti. A kép megjelenéséből botrány lett és bár Phelps nem fejezte be az úszást, nem valósínű, hogy lesz még olyan sikerben része, mint Pekingben.

Ezt ellensúlyozandó, az úszólegendává vált sportoló elkezdett pókerezni és bemutatkozása igen jól sikerült, mert 2008-ban kilencedik lett a Caesars Palace Classic $1500 No Limit hold’em versenyén (nyereménye: $5213). Ez után azonban eltűnt a pókeres világból egészen a legutóbbi napokig nem lehetett vele találkozni nagy, nemzetközi tornákon, hiába hívták számtalanszor. Most azonban feltűnt a 2000$ No Limit hold’em heads-up bajnokságán. Nem ért fizetős helyre, de olyan pókeresekkel csapott össze, mint Jeff Madsen, Paul Wasicka és Adam Gerbert, akiket le is győzött. Végül Basilios Diakokominos állította meg menetelését.



Nem tudni, hogy Phelps mikor úszik legközelebb, de azt sem, hogy a zöld posztó mellett mikor látjuk majd ismét. Lehet, hogy a WSOP-n is elindul majd, legalábbis reménykedünk ebben, mert részvétele biztosan jót tenne a póker népszerűségének.

MORiARTY: Hamarosan Unibet Open Budapest! Szatellitek indulnak már 5€+0,5€-tól, amelyeken egy beülő garantált!

PokerWorker: Annette Obrestad és Sorel Mizzi is döntő asztalra került az Aussie Millions Main Event-en!

Hírkategóriák

Legfrissebb pókerhírek

prev Mar 2010
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Gyors hírek A póker egy játék Egy játék szabályokkal, egy játék jutalmakkal, annak aki jól játszik, egy játék bónuszokkal az eltöltött időért, egy játék lehetőségekkel az utazásra, egy játék új barátokkal...ér régiekkel, egy kártyajáték, ami soha nem ér véget. Társaságban, versengve kell játszani, és a póker többet kínál, mint egy halom zsetont. Kezdd el itt!

10 éve Pokerworks