Egyéb cikkek
February 27, 2010
Az International Mind Sports Association (A Szellemi Sportok Nemzetközi Szövetsége) bejelentette abbéli szándékát, hogy a Bridzs, Go és Sakk után a Pókert is szeretné felvenni a szellemi sportok közé. Ennek érekében tárgyalásokat kezdtek az International Federation of Poker (Nemzetközi pókerszövetség) képviselőivel, hogy a csatlakozás mihamarabb megtörténhessen. Ha a csatlakozás sikerül, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság automatikusan elfogadja a pókert, mint szellemi sportot és akár még olimpiai sportág is lehet belőle a jövőben.
Bovebben
February 12, 2010
A napokban tűzte műsorára az amerikai ESPN tévécsatorna a WSOP Europe főversenyét, amelynek felvételén érdekes közjátékot láthatott/hallhatott, az, aki egyáltalán Magyarországon tudja nézni ezt a csatornátDoyle Brunson alaposan ledorongolja a Caesar jelmezbe bújt Phil Hellmuth-ot. Az állandó feltűnési viszketegségéről és nagyképűségéről ismert Hellmuth először a 2009-es WSOP-n vonult be római cézárnak öltözve, "rabszolganők" kíséretében.
Bovebben
February 11, 2010
A két manchesteri futball csapat a zöld gyep után a zöld posztón is összeméri tudását. A Manchester United védője, Wes Brown a januári Ligakupa-meccs után pókerezni hívta csapattársait és a a nagy rivális, Manchester City játékosait.A két manchesteri csapat január végén csapott össze az Angol ligában, ahol a United 3–1-re nyert. A győzelemmel Sir Alex Ferguson fiai a döntőbe jutást is kiharcolták, de ez nem volt elég a játékosoknak.
Bovebben
February 8, 2010
Ha azt mondjuk Phil Ivey, akkor mindenkinek a póker és a 2009-es World Series of Poker döntő asztala jut eszébe. Na és persze esetleg az is, hogy ő vezeti jelenleg az "All Time Money List"-et, amely a pókerjátékosokat megnyert pénzük szerint rendezi sorrendbe. Mondhatjuk azt is, hogy a "No Home Jerom" becenévre is hallgató játékosnak szenvedélye a póker, hiszen nap mint nap olvashatunk róla híreket, ahogy legyőzte egyik ellenfelét vagy arról, hogy épp ő maradt alul egy csatában.
Bovebben
February 5, 2010
Ez egy elméleteket fejtegető cikk lesz, semmi konkrét alapja nincs, tehát ne vegyétek hírértékűnek az itt leírtakat. Kicsit találgatunk, kicsit informálunk is, természetesen a pókerről és arról, hogy kedvenc játékunkba mennyire szól bele a technika.Az első nagy fejlemény a televízió volt. De nem is az a televízió, amit otthon nézünk, hanem a Henry Orenstein féle kis kamera, amelynek segítségével a játékosok lapjai a nézők számára is láthatóvá váltak. Ez a technika volt az egyik okozója a póker hihetetlen gyorsaságú terjedésének.
Bovebben
December 16, 2009
Az ESPN sport csatorna, amely pókeres közvetítéseiről is híres összeállította a legjobb tíz, manapság is játszó pókeres listáját.Az ESPN pókeres ranglistáját a stáb tagjai közül Andrew Feldman, Gary Wise és Bernard Lee, a Bluff magazin képviseletében Lance Bradley és Michael Friedman, valamint a PokerNews Daily és PocketFivesLive.com munkatársainak szavazati alapján rakták össze.
Bovebben
November 20, 2009
A póker hírességek csarnokába minden évben jelölnek olyan pókerjátékosokat, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a pókerben és/vagy a póker népszerűsítésében vállalt szerepük miatt lettek alkalmasak arra, hogy bekerülhessenek a legnagyobbak közé.A jelöltségnek öt kritériuma van. Ezek miatt lehetséges az, hogy volt olyan év, amikor egyetlen játékost sem választottak be ebbe az illusztris csapatba. Ezek a következők:1. Játéktapasztalat a legjobbak elleni meccseken2. Tapasztalat nagy tétű jétlkokban3.
Bovebben