Hungarian Hungarian
Regisztráció Bejelentkezés |  Nyelv

Távol az asztaltól

Az EPT rablás fejleményei: Hárman előzetesben, ketten szökésben March 18, 2010

Az EPT rablás fejleményei: Hárman előzetesben, ketten szökésben

Már majdnem két hét telt el a drámai körülmények között lezajlott EPT Berlin óta, de az Associated Press és a Bild, német napilap szerint három feltételezett elkövetőt már elkaptak.A részletek még nem ismertek, de annyit lehet tudni, hogy az első gyanúsított egy 21 év körüli német állampolgár, aki elismerte, hogy három társával, Ahmad el-Awayti 20 éves (nem tudni, milyen állampolgár), Jihad Chetwie 19 éves német és Mustafa Ucarkus 20 éves, török állampolgárral együtt törtek rá fegyverekkel felszerelkezve az EPT-re. Bovebben
Több, mint 218 ezer kártyalapból épült fel a Venetian Macau hotel pontos mása March 16, 2010

Több, mint 218 ezer kártyalapból épült fel a Venetian Macau hotel pontos mása

Sokszor elfeledkezünk arról, hogy egy jó pókercsatához jó kártya is kell. Csak akkor vesszük észre igazából ezt az eszközt, amikor megsérül, vagy felhívják rá a figyelmünket. Például úgy, ahogy Bryan Berg, amerikai építész tette, aki nem pókerezik a sok száz, illetve ezer paklival, hanem kártyavárat épít belőle. Legutóbb a makaói Venetian Hotel pontos mását építette meg 218.792 kártyalapból, amely 4052 paklinak felel meg (aki utána számol, megkapja az épület súlyát is, amely 656.376 gramm, azaz 656 kiló, vagyis több, mint fél tonna). Bovebben
Tiffany Michelle és Vanessa Rousso a legszexibb pókeresek March 13, 2010

Tiffany Michelle és Vanessa Rousso a legszexibb pókeresek

A Maxim magazin nemrégiben összeállított egy húszas listát, amelyben a pókeres hölgyeket állították szépségük és szexisségük szerint sorba. Ezt a listát Tiffany Michelle és Vanessa Rousso vezetik, akiket mindannyian ismerhetünk már, bár leginkább pókeres múltjuk, nem szépségük miatt.A brit férfimagazin (melynek magyar kiadása nemrég szűnt meg) listáján valamilyen okból szerepel még Cameron Diaz, Jennifer Love Hewitt és Pamela Anderson is, ami azért furcsa, mert őket azért az asztal mellett, legalábbis nagy versenyeken nem nagyon láthattuk eddig. Bovebben
Ki mondta, hogy nem a méret számít? March 11, 2010

Ki mondta, hogy nem a méret számít?

A póker kellékei: zöld posztó, kártyalapok, zsetonok és játékosok. Ez eddig is nyilvánvaló volt, de most mindennek új értelmet adott néhány vállalkozó kedvű pókert és egyéb sportokat szerető ember. A PokerStars segítségével nemrégiben megrendezték minden idők legnagyobb póker Heads-Up partiját, amely azonban csak egy leosztásig tartott, így nem a hossza és még csak nem is a tétek nagysága miatt volt ez minden idők legnagyobb "pókerversenye" sőt, még csak a résztvevők tömegei sem indokolták a "legnagyobb" jelző használatát. Bovebben
Le Chiffre Budapesten járt March 10, 2010

Le Chiffre Budapesten járt

Mads Mikkelsen neve nem sokat mond a csak pókerrel foglalkozóknak sőt, még a filmeket szerető közönség is nehezen mondja meg, ki lehet ő, legalábbis névről. Ha azonban meglátja bárki is a róla készült fényképet, azonnal beugrik. Igen ő az, aki a James Bond filmben a gonoszt személyesítette meg.Mads Mikkelsen játszotta a Casino Royale legújabb feldolgozásában Le Chiffre szerepét, aki matematikai tudásával és ennek gyakorlati felhasználásával félemlítette meg ellenfeleit, akik rendre be is ijedtek, sokunk nagy örömére vagy bánatára. Bovebben
Tiger Woods nem akarja reklámozni a pókert March 9, 2010

Tiger Woods nem akarja reklámozni a pókert

Tiger Woods nem pókerjátékos. Az USA egyik legnépszerűbb sportjának azonban ő a legismertebb, legelismertebb és manapság legbotrányosabb képviselője. A golfról van szó, amely leginkább a stresszes munkákat végző emberek (főként férfiak) sportja, akik egy-egy sok lyukú pálya végigjátszása közben beszélgetnek, nyugszanak le.Az Egyesült Államoknak van több "nemzeti" sportja is, mint például a baseball és a nevében is hazai amerikai foci, és ilyen a golf is. Bovebben
Fegyveres rablók jártak az EPT Berlin főversenyén March 6, 2010

Fegyveres rablók jártak az EPT Berlin főversenyén

Hat fegyveres rabló tört rá az EPT Berlin 4. napjának játékosaira és vélhetően elvittek több millió eurót a díjalapból. A nagy ijedtségen kívül szerencsére senkinek nem esett komolyabb baja, de a pánik elég nagy volt, hiszen négy lövés is dörrent.Az EPT szervezői azonnal hivatalos közleményt adtak ki a rablást (vagy rablási kísérletet) követően: "Remélhetőleg minden versenyt újraindíthatunk délután négy órakor. A mellékversenyek, köztük az EPT Berlin Ladies Open is, sajnos elmaradnak az incidens miatt. Bovebben
1 | 2 | 3 | 4 | 5 Utolsó

Hírkategóriák

Legfrissebb pókerhírek

prev Mar 2010
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Gyors hírek A póker egy játék Egy játék szabályokkal, egy játék jutalmakkal, annak aki jól játszik, egy játék bónuszokkal az eltöltött időért, egy játék lehetőségekkel az utazásra, egy játék új barátokkal...ér régiekkel, egy kártyajáték, ami soha nem ér véget. Társaságban, versengve kell játszani, és a póker többet kínál, mint egy halom zsetont. Kezdd el itt!

10 éve Pokerworks